Jövő héttől ismét elviszik a szemetet

fenyed szemet bokor botond polgarmester01ufo
Ezt ígéri polgármesterünk, Bokor Botond, és egyben felhívja a lakosság figyelmét, hogy aki a folyópartra vagy más törvénytelen tárlóhelyre rakja le a hulladékait, kemény pénzbírságra számíthat.

Rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze ma délelőttre polgármesterünk, azzal a céllal, hogy országos szinten kikürtölje szemétügyünket. Az eseményen részt vett még két környékbeli polgármester, akik meg sem szólaltak, a megyei tanácstól Birtalan “menedzser úr”, aki végig a megyei szeméttároló fontosságát reklámozta, és Antal István parlamenti képviselő, aki végig a volt udvarhelyi polgármestert szidta. A menedzser úrnak volt egy jelszava, amit feljegyeztünk magunknak: “ne feledjük, hogy nem AVE megyében vagyunk, hanem Hargita megyében!”

A polgármester az iskola előtt adott interjút két darab kétmikrofonos hölgynek, a falunapok után összegyűjtött szemétkupac előtt.  Elmondta nekik a nagy fájdalmát két mondatban, hogy az AVE drágítani akar, 300 százalékot, és hogy nem viszi el a szemetet, azaz felháborító módon megszegi a szerződést és a törvényt. Ezután az újságírók bevonultak az iskolaudvarra, ahol húsznál több felháborodott fenyédi polgár volt összegyűjtve, arra vártak, hogy elmondhassák panaszaikat. Természetesen a riporterek első kérdése az volt, hogy ki tudja románul megfogalmazni a problémát. Erre mindenki hátralépett egy lépést. Előkerítettek egy embert, aki többé-kevésbé mondatokba tudta rendezni románul is mondanivalóját, majd egy hölgy is megpróbálkozott ugyanezzel. Végül egy harmadikat is előszedtek, mert az egyik riporter asszonyságnak szüksége volt egy anyára, aki otthonról hozott forgatókönyve alapján elmondja, hogy katasztrofális a helyzet, a gyerekek egész nap a melegtől erjedő szemétben játszanak.

Miután eltűntek a sajtósok, mi is szóba álltunk az emberekkel, majd a polgármester vette át a szót. Tőle megtudtuk, nem is olyan katasztrofális a helyzet, hisz jövő héttől már elszállítják szemetünket. Már a céget is kiválasztották, 3 lej plusz áfa fejében fogja a szomszéd megyébe szállítani azt amit az AVE 5 lejért vitt volna ide a Cekendre. Szóval a polgármesteri hivatal eddig igyekezett tenni a dolgát, nem hiába kérték a lakosság türelmét, most már csak az a kérdés, hogyan tudják felbontani a szerződést, amit az AVE állítólag törvénytelenül már egyoldalúan felbontott két hete. Előbb fel kell bontaniuk törvényesen a régi szerződést, hogy másat köthessenek az új céggel. A polgármester azt ígérte, a napokban még tájékoztat bennünket a fejleményekről, amint ő is utánanéz néhány jogi részletnek. Az összegyűlt emberekkel, majd a polgármesterrel és a menedzser úrral folytatott részletes beszélgetést alább tekinthetik meg.

Vodpod videos no longer available.

Kapcsolódó anyagok:

Szemét: máshol mennyibe kerül?

Holnap tegyük ki a szemetet!

Reklámok

Ide írja hozzászólását

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s