Imádjuk a kínai fokhagymát

Kínai fokhagyma, holland hagyma, olasz körte, szlovén alma, belga murok, ezek a termékek gyakori vendégei a keményfalvi boltok zöldséges polcainak. Annak próbáltam utána járni, miért árulnak üzleteink felfújt, vegyszerezett és ízetlen zöldségeket és gyümölcsöket, míg falunkbéli termelők panaszkodnak, hogy nem nagyon tudják eladni terményeiket.

Három boltban érdeklődtem, abban a háromban, ahova egyébként is járok vásárolni. Az első kérdésre, hogy vásárolhatnak-e az üzletek közvetlenül a termelőtől, a válasz egyértelműen negatív volt. Az üzletvezetők úgy tudják, hogy ők csak nagybani lerakattól vásárolhatnak, nincs törvényes háttere annak, hogy a cég a termelőtől szerezze be az árut. A nagybaninál pedig ez a felhozatal, ebből lehet válogatni. Egyébként a Kauflandban is ezeket lehet találni, teszi hozzá az egyik tulaj.

A vásárlók, azaz falustársaink, nem panaszkodnak a termékek miatt, válaszolják gondolkodás nélkül mindhárom üzletben. Soha nem tért vissza kliens panasszal, hogy ízetlen a gyümölcs vagy nem jó minőségű a zöldség. Sőt, jobban meg vannak elégedve a külföldi termékekkel, mint a hazaival.

– A vásárlók el vannak kényesedve – véli az egyik üzletes – a szép alma kell nekik. Nézze, itt van ez a román alma, egy hónap alatt nem tudom eladni. De ha hozok szép nagy zöld almát, azt egy-kettőre elkapkodják. Ezért én továbbra is azt fogom venni, ami piacosabb.

A tulajdonos azt mondja, ő szeretné, ha a vevők formálnák őt, úgy az árufelhozatal tekintetében, mint az árak megállapításában. De ez nem történik meg. Az emberek bejönnek, vásárolnak, kimennek, nem mondják, hogy nekik ez kellene, vagy az kellene, hogy ezt nem szeretik vagy az túl drága. Nem mondanak semmit.

A különféle termékek származási helye iránt érdeklődve azt is megtudtam, hogy egyes boltokban nem feltétlenül az a termék származási helye, amit ír a címkén. Nem minden egyes alkalommal, mikor új árut kapnak, kérdik meg az áru származási helyét, és írnak új címkét. Természetesen ez nem is nagyon fontos, az olasz és a szlovén alma is ugyanolyan felfújt, ugyanolyan szép műanyag és ugyanolyan messziről szállítják.

A dolog másik pikantériája, hogy a Hollandiából ideszállított, öt kézen átment hagyma még mindig olcsóbb, mint az, amit én itt a faluban egy nénikétől megveszek. Ha megkérdik, hogy mégis miért ezt veszem, azt válaszolom, hogy finomabb és egészségesebb. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy a helyi termelők, magas áraikkal, nem vehetik fel a versenyt egy árorientált piacon.

A témára még visszatérek, majd ha lesz időm megkérdezni illetékeseket.

Advertisements

24 thoughts on “Imádjuk a kínai fokhagymát

  1. en teszek csak nem tudom hogy sikerel jarok e el ? aszt is meg tanultam k-falvan hogy ne szoj szam es nem faj fejem .mert ha valamit mondtam mar felfujva halotam visza.magyaran mondva kavartak mar parszor nagy szart a kedves k- falvi munkatarsaim ,csak mivel hogy butak nem tudtak csapdaban csalni.jelzem hogy ne legyen fere ertes roszindulatbol es irigysegbol csinaltak .

  2. Rendben. 1-2 kérdésem még lenne, ha megengeded. Azt írod 100%ig megbizonyosodtál dolgokban. Tettél/teszel is valamit ellenük? Vagy a “ne szólj szám, nem fáj fejem” elvet követed te is. Egyébként a tudás addig nem sokat ér, amíg nem hasznosul!!!!

  3. 1.nem keverem de sajnos az eddigi kemenyfalvi tapasztalatombol eszt kell mondjam 98%a kemenyfalvi lakosbol buta valamilyen szinten.2.en aszt mondom hogy maradjunk a kemenyfalvi boltosoknal akiket szemelyesen mind ismerek.abban egyet ertek veled hogy a kulfoldi felfujt termek abszolut nem jo ,sott szemetben valo ,mikor romlasnak is indul egeszen mas mint a hazai.3.a tobbi dolgokban nem is fogom meg valtoztatni a velemenyem ,egyet ertesrol szo sem lehet mert ahogy mondtam megbizonyosodtam a dolgokban 100%

  4. 2% tudatlan? Na azt hiszem ezen elvitatkozhatnánk jó hosszú ideig. Kedves Levi! Szerintem kevered a fogalmakat. Amúgy nem kell nekünk egyet érteni:):):) Viszont kiegyezhetünk abban, hogy mindketten utáljuk a kínai fokhagymát? Hajrá hazai termékek!
    Ui: a boltosok alatt nem csak a keményfalvi boltosokat értem és fenntartom a sürgős szemléletváltás szükségességét.

  5. hat kedves gondor ha egyet ertel ha nem ,itt kemenyfalvan az emberek butak jol irtam esetleg 2 %tudatlan .az nem csak a vasarlasban latszik hanem a mindennapi eletben is sajnos, ja es ne feledjuk azokat akik akaratal teszik a hujet.

  6. Nem értek egyet azzal, hogy buták az emberek. Inkább tudatlanok, ami nem ugyanaz. Nem ismerik a jogaikat, szerintem sokan a fogyasztóvédelmi törvényekről nem is hallottak. Azért lássuk be azt is, hogy a boltosok/vevők közötti kapcsolat is alapos fejlesztésre szorul. Tudatosítani kellene már végre, hogy a boltos az, aki szolgáltatást nyújt a vevőnek, a vásárlóból él, tehát akképpen kellene viselkedni. El kellene felejteni a “ha nem tetszik menjen máshová vásárolni” hozzáállást. Az viszont tényleg elgondolkodtató, hogy a világ másik végéből érkező banán, miért kerül kevesebbe, mint a helyi, vagy a szomszéd megyéből származó alma. Végül azt se felejtsük el, hogy nagyon sok embernek, nagyon kevés pénzt kell beosztani, ennek tükrében érthető, ha az olcsóbb terméket keresi még akkor is, ha egészségtelenebb. Az, hogy egyre több a tudatos vásárló, egyenesen dicséretes, csak így tovább.

  7. Pedig kedves vásárlók, azzal, hogy nem a hazai termékeket veszik meg saját lábuk alól húzzák ki a talajt. Ui. ha külföldi árút veszünk, akkor előbb-utóbb a földművelésből élő rokonaink sem tudják majd eladni az árujukat, mert nem kell a felvásárlónak.
    Tudom, persze, hogy sokszor olcsóbb a külföldi termék, de nem szabad elfelejteni, hogy hetente robbannak ki botrányok, mert a külföldi termékek gyakran tartalmaznak olyan anyagokat, amelyek – hát, hogy finoman fogalmazzak – egészségre ártalmasak.
    Abban meg egyáltalán nem vagyon biztos, hogy a holland stb. hagyma és egyéb termék finomabb és egészségesebb. Én idegen földön is nagyon tudok örvendeni az otthoninak (ami véleményem szerint a legfinomabb), arra pedig külön figyelek, hogy soha ne vegyek kínai fokhagymát (ui. gyanús, hogy olyan messziről kerül ide, és mégis olcsó. Felmerül bennem a kérdés: miért éri meg?) És ha nincs is időm nap mint nap a piacra menni, a zöldségesnél mindig megkérdem, hogy milyen termék az, amit szeretnék, és ha egy mód van rá a hazait választom.
    És nem igaz, hogy mindenki a külföldit preferálja, azért már otthon is vannak szerencsére tudatos vásárlók. Ha pedig egyre többen kérik a hazait az eladók is rákényszerülnek arra, hogy azt is tartsanak a polcaikon.

  8. sajnos az emberek butak .itt az szamit hogy szep nagy legyen minden es olcso.a tobbi nem erdekli oket.hogy a helyi termelok nem tugyak eladni a termesuket ez megint az roman allam rosz birokrata rendszere miat tortenik .szerintem a boltosok att vennek az arut a helyi termelotol de a termelo sajnos nem tud szamlat adni ,szarmazasi papirt stb.igy eszunk kinai fokhagymat,slovak almat magyar disznobol szarmazo csulkot,es iszunk cseh tejet amit magyarban csomagoltak uht dobozos.meg akkor jar jol a vasarlo mikor a boltos a sajat termeset is aruja becsusztasa a szlovak alma helyet persze feketen,vagy a krumplival velem meg tortent eset .nevet nem mondok hogy melyik boltban tortenik ilyesmi ,mindenki nyugalmara ;)))))

Ide írja hozzászólását

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s