Búcsú és szobor

Ma egyik legszebb hagyományunknak lehettünk tanúi, falunkban búcsú volt. Ez alkalomból leleplezték Szent László mellszobrát is a templom előtti téren, és átadták a frissen felújított templomot is, kapustól, kerítésestől, feliratostól.

Sajnos az eseményről nem szabad tudósítanom. A pap bácsi az ünnepély előtt csúnyán letámadott, hogy folyton hazugságokat írok, és hogy nem szabad adott dolgokat leírjak és lefényképezzek, mert sokan olvassák a lapot. Hát ha a tisztelendő azt mondja, hogy nem szabad, akkor nem szabad, ezt megértem és betartom, ezért nem is írok a mai rendezvényről. De azt ellenben nem nyelem le, hogy hazugsággal vádolt, mert nem igaz. Az ellenben igaz, hogy neki minden második mondata hazugság, és szoborállító politikus barátai is arra szakosodnak lassan, hogy hülyítsék a népet. A vádakkal leállok itt, mert megígértem a tavasszal, hogy a Kisújságban idén csak szép dolgokkal fogunk foglalkozni, ezért kár lenne pazarolni a szót olyan emberekre, akik álkeresztények, hatalomvágyukban visszaélnek Krisztus nevével és Atyánk mérhetetlen szeretetével. Hiszem azt, hogy magyar nemzetünk és kereszténységünk javára csak az válhat, ha közösségünk tagjait szellemileg erősítjük, nem pedig az, ha megpróbáljuk lebutítani őket olcsó trükkökkel.

22 thoughts on “Búcsú és szobor

  1. Timi, elfelejtetted elmondani, hogy hogyan kell megoldani, ha nem így. Kíváncsi vagyok, milyen megoldásokat látsz.

    Kérlek, ne ítéld el az emberekeket azért, mert nem merik névvel felvállalni véleményüket. Félnek. A félelem emberi dolog, főleg egy olyan közösségben, ahol elítélik az embert a véleményéért. Te nem álltál ki egyszer sem nyilvánosan, hogy elítéld a pap hazugságait, de egyből elítéltél engem, mert megírtam az igazat. És csodálkozol, hogy mások nem merik felvállalni véleményüket.

    Összefogásról beszélsz. Én csak olyan összefogást tudok elképzelni, amelynek az alapja az igazság és az egyenesség. Hazugságban, meghunyászkodásban, fejet hajtásban ne számíts rám, nem vagyok a te embered.

  2. Ne haragudj Ufó, de most hogy mindenki szabadon elmondja ami a szívét nyomja, el kell mondanom, hogy óriásit csalódtam benned a cikk elolvasása után. Elsősorban hagyományokról szóló cikkeket ígértél és nem áskálódást, és sajnos megint ott tartunk, hogy álnevekkel becsmérelünk másokat. Ha valakinek van véleménye miért nem vállalja fel? Ha úgy ítélitek meg, hogy a plébános, vagy elöljáróink csak “hülyítik a népet”, akkor miért nem vállaljátok magatokat és szemtől szembe beszéltek velük? Mindenkinek joga van hozzá, és az újrakezdődő civakodás, kritika és ármánykodás helyett együttesen kellene megoldást keresni a dolgokra. Csak a legnagyobb baj, hogy Keményfalva szótárából kifelejtették az összetartás, a becsület és a tisztelet szót. Helyette a széthúzás, a rágalmazás és a gúnyolódás jelenik meg.
    U.i. : én nem védeni szeretnék senkit, és nem is prédikálni. Való igaz, hogy plébánosunk viselkedése méltán gerjeszt felháborodást, de ezt nem így (becsmérléssel) kellene megoldani.

  3. Sajnos az tény,hogy nagy baj van a lelkipásztorunkkal.Mindenki zsumukol, de nem vagyunk összetartóak, egy környező település sem türné ezt.
    Vajon, tényleg csak ilyent érdemelünk???Gondolkozzunk falustársaim!Mikor volt Baricz Béla papbácsi, nyugodjék békében, ő senkit nem szidott, todott beszélni a részegesek, a józanok, a kicsik és felnőttek nyelvén.És nem lakott ún .,,tanárnő,, a Papilakon mióta világ a világ. Ha pap lett vállalta a cölibátust. Neki csak munkahelye a keményfalvi Egyházközösség és röhög miatta egész Udvarhely vármegye. Ittas állapotabn ki mer munkába menni?…nem más a mi papbácsink, akinek minden alkalommal több egyeteme van. Vajon mi, hivek vagyunk hülyék, vagy annak tart bennünket.éBReDJÜNK!

  4. Realisan leirtad a dolgokat az biztos.Gratulalok neked…erdemes elolvasni a manna.ro ..a Szent Laszlo es a stricik nevu cikket..tokos gyerek vagy az biztos…csak igy tovabb…minden cikkedet olvasom..vegre valaki megirja az igazat is..benyultal a hangyabolyba az biztos…hihihi..sok embernek fajhat az igazsag..tisztellek es sok ilyen cikket szeretnek meg latni toled..megegyszer grat a batorsagodert is.

  5. Szépek és kellenek a szoboravató ünnepségek, A székelységnek jó,hogy megadatott ez a lehetőség amit a kommunizmus évtizedeiben nem tehetett meg.
    Viszont elgondolkodtató az a dolog, hogy ebben a ,,válságosnak mondott időben” a településnek nincs pénzalapja sok minden egyébre: pl.a csatornarendszer kiéptésére az egész faluban, vagy arra, hogy a tanács alkalmazzon egy szakembert aki már EGYSZER S MINDENKORRA TISZTÁZZA a lakosok földterületeiet,
    Ezekre érdekes módon nincs pénzalap!!!
    Jó lenne fontossági sorrendbe venni a dolgokat és ne előzze meg a szekér a lovakat’

  6. A pap bacsi szerintem azert nem akarta hogy kepek keszuljenek az unnepsegrol, hogy ne latszodjon hogy mennyire ittas allapotban volt. Lehet hogy az unnepsegen meg annyira nem latszott de keso delutan mar igen,s sajnos hogy ez mar nem az elso alkalom. Szep peldat statual a hiveinek.

  7. Nagyon szép és megszervezett űnnepély volt. Gratullálok a szervezőknek. De tényleg az igazi értékeket nem szabad feledni, mint a szabad vélemény nyilvánítás joga és a szólás szabadság. Ezek korlátozása,főleg azok által akik ezen értékek őrei kellene legyenek,nem vall nemzetiségi főlegi vallási tudatra és nagyon emlékeztet az 1989 előtti időszakra. Remélem, hogy az ünnep mőgőtt nem állnak politikai érdekek és a célok ténylegesen az elhangzott beszédek fényében keltek életre és nem “olcső trúkköknek” minősülnek.
    Ufo szerlesztő úrnak úzenem, hogy végezze munkáját lelkiismeretesen továbbra is, ne engedjen a különböző nyomásoknak,így lesz hiteles a munkája és ezt várjuk el Öntől.

Hozzászólás a(z) picur bejegyzéshez Kilépés a válaszból